Hogyan szeressem? – A kinyilvánított szeretet hídja

Ha baj van a kamasszal

Bajban vagyok, mintha nem is az én gyerekem lenne, annyira megváltozott, mondja kétségbeesetten a 14 éves kislány anyukája. Csavarog, dohányzik, szerintem isznak is, és bármit mondok, lepereg róla. Csak veszekszünk, jobban mondva én üvöltözöm vele, ő vállat von, vagy bevonul a szobájába, becsapja az ajtaját maga mögött. Napnál is világosabb, hogy én vagyok a legfőbb ellensége. Nagyon féltem őt, hogy bajba kerül.

Tudom, hogy milyen nehéz ez. Tényleg, olyan, mintha minden elmúlt volna a gyerek viselkedésében, amit annyi éven keresztül megtanítottunk, amit „bele neveltünk”. De mégis van remény. Buda Béla azt írja az Empátia c könyvében, hogy kamaszkorban az empátia olyan, mint a búvópatak. Eltűnik, de a kamaszkor végén visszatér, vagyis visszaváltozik a gyerekünk.

Mit lehet ilyenkor tenni? Ez mindig helyzetfüggő. Más lehetőségek vannak, ha ép családban él a kamasz gyerek és más, ha elváltak a szülők. Mert pl. az utóbbi esetben, szinte rutin megoldás, hogy fogja a hátizsákját és sértetten elvonul a másik szülőhöz. ( Arról nem is szólva, hogy ez milyen kiváló lehetőség az elvált szülők számára, a harcok folytatására…)

Egy dolgot mindenképpen meg kell tenni: esélyt adni a visszatérésre, előkészíteni a hidat. Nem azt várom, hogy mikor tér vissza bűnbánó arccal és lehajtott fejjel, hanem azt a hidat, amin én is elébe tudok menni, és valahol találkozunk. Ez a híd a kinyilvánított szeretet hídja.

Egy óvodás gyerek, ha mérges, ha kiabál a szülő, akkor azt hiszi, hogy őt már nem szeretik, mert rossz fát tett a tűzre. Ezért nagyon fontos, hogy már ebben a korban kezdjük tudatosítani benne, hogy ha rosszat tesz, és én mérges vagyok, akkor is szeretem. Mindig szeretem. Muszáj visszakérdezni a három évesnél is, hogy ugye tudod, hogy ha mérges vagyok rád, akkor is szeretlek? Ezt a nyomot kell újra és újra megerősíteni később is.

Néha, ha baj van a kamasszal, nincs is más lehetőségünk, mint visszatérni az alapkőhöz: bármi van, én szeretlek! Nem értek egyet azzal, amit csinálsz, nem támogatom a helytelen viselkedést, de ezzel együtt szeretlek.

Arra van nagy szükségem nekem, az aggódó szülőnek, hogy maradjon meg a bizalom az elténfergett gyerekemmel. Hogy ha tényleg bajban van, bármilyen bajban, akkor engem, a szülőt hívjon fel abban a biztos tudatban, hogy jövök és segítek. Ne attól féljen, hogy Úristen, az anyám leordítja a fejem, vagy mit szól az anyám, ha megtudja mibe keveredtem. Gyakran e miatt a képzelt reakció miatt nem szól, inkább egy másik, ugyanolyan eltévedt kamaszra bízza magát.

Szükség van az őszinte ölelésre, akkor is, ha büdös a cigitől, vagy az alkoholtól akár. És megint ki kell mondanom, mint ovis korában, hogy ugye tudod, hogy szeretlek, akkor is, ha mérges vagyok rád! Ez a legfontosabb, amit tudnia kell.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.