Határkő – Titkolni kell-e a halált a gyerekeinktől?

Tegnap este csendesen lépkedtünk a családommal a temetőben. Mint eddig mindig, velünk volt Bella is, aki három és fél éves. Tudta, hogy akkor megyünk ki a temetőben, amikor besötétedik, és rengeteg mécsest látunk majd, sőt mi is gyújtunk mécsest. A temető kapujában megbeszéltük, hogy itt most ünnep van, és ezért szép csöndesen sétálunk, nem kiabálunk. Bella valamennyire tartotta is magát ehhez, persze kicsit előre szaladt, kicsit lemaradt, mint egy kiskutya. Meghúzta a lélekharang kötelét, megbámulta a sokszínű mécses-rengeteget és muszáj volt mindkét kezébe virágot adni.

Így séta közben meséltük neki újra, hogy volt neki dédi papája és dédi mamája, akikkel ő nem találkozott, akik már nincsenek velünk, de mi nagyon szeretjük őket és azért jövünk, hogy gyújtsunk egy mécsest nekik, mikor rájuk emlékezünk. Én nem ismerem őket, mondta tömören Bella. Igen, ők a mennyben vannak, mondtuk.

Bella ezt elfogadta és nem kérdezett tovább. Úgy vélem ez neki olyan volt, mint amikor a másik nagyijáról azt mondjuk, hogy elutazott valahová. Meggyújtottuk a mécseseket, emlékeztünk, imádkoztunk, Bella elfújhatott néhány mécsest, persze gyújtani is akart, de azt is elfogadta, hogy azt csak a felnőttek tehetik meg, mert veszélyes. Rácsodálkozott néhány sírra, aztán hazafelé indultunk.

Mindez azért jutott eszembe, mert elég sok 3-5 éves gyereket láttam csetleni-botlani a félhomályban a szüleik oldalán. Arra gondoltam, hogy mennyire hasznos, ha a halál nem tabu a gyerekek számára. Mert valamilyen formában már 2 éves koruktól elkezd tudatosodni bennük ez a fogalmom. Kezdetben csak a bogarak, csigák, legyek haláláról van szó. Amikor nagy elánnal kergetik a legyet a légycsapóval, és megtapasztalják, hogy a lapos légy nem repül többé. Ehhez már kell egy szülői magyarázat. Az a jó, ha az elmúlásról akkor beszélünk, amikor még nem aktuális. Amikor nem valamelyik családtag halálával kell szembenézni az apróságnak. És, ha már emberek haláláról beszélünk, akkor fontos, hogy hitünk szerint tegyük ezt meg. Azt a gondolkodási- érzelmi keretet adjuk át a gyerekünknek, amiben magunk is hiszünk, mert arról tudunk hittel beszélni. Nagyon fontos, különösen, ha aktualitása van a nehéz témának, hogy a családtagok beszéljék meg, mit fognak mondani a kisgyereknek. Más esetben eltévedhet a különböző vélemények között, és szorongani fog.

Ha a mesék világában járatos a gyermek, akkor varázsoljunk mesét a számára. Nem kell félnünk, a 3-6 éves gyerekek visszakérdeznek, tovább bontogatják a kérdést, egészen addig, amíg számukra elfogadható választ nem kapnak. Ez a „határkő”! Ha nem kérdez, nem kell tovább beszélni, nem kell rázúdítani felesleges részleteket. Majd előhozza Ő a kérdést, ha újra szeretne beszélgetni róla. De sokkal nagyobb biztonsággal fog mozogni az élet adta helyzetekben, ha a születésről és az elmúlásról is természetesen, egyszerűen beszélgetünk. Mert ezek az élet nagy dolgai. Számára is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.